2018. máj. 1.

Sebastián de Horozco (1510-1580): Héjha, a lányok, a lányok




Héjha, a lányok, a lányok!
Aj, a királyi virágok!
Ott odafönt, odafönt,
szülőfalum mellett
hegyi szüzek táncolnak,
gyöngyen énekelnek;
szeretőm, a legszebb,
ott járja a táncot.
Aj, a királyi virágok!

Ford.: Orbán Ottó

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Diego Sánchez de Badajoz (1479-1549): Ne mutogasd




Ne mutogasd nékem
ne –
meggyilkolsz vele.

Apáca, szép apáca
kolostor tövében,
fehér didikéje
fekete csipkében,
Ne!
Meggyilkolsz vele!

Ford.: Nagy László

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Diego Hurtado de Mendoza (1503-1575): A féltékenység meghatározása




Feddhetetlen érdemű,
szép erényben dús szenyóra,
ím itt van, papírra róva,
a féltékenység nevű
kórság definíciója.

Bár körülírása ennek
nem az én hivatalom,
hajt baráti buzgalom
szolgálatot tenni önnek,
s mi a féltés, taglalom.

Nem apa, após, se vő az,
nem nagybácsi, s nem fivér,
nem tenger, folyó vagy ér,
nem tavasz s nem őszidő az,
nem nyár dereka, s e tél.

Nem madár s nem bestia,
nem homály, nem nap, se hold,
nem jelent se dúrt, se mollt,
nem kő, érc s növény biz a,
csiga vagy hal sose volt.

Nem az éjjel s nem a nappal,
nem óra, nem hó, nem év,
nem gyolcs, selyem s kelmevég,
nem egy latinnal s arabbal,
nem a „most” és nem a „rég”.

Hogy túl messze ne csapongjak,
s szűnjék a szóáradat,
száz hasonlat elmarad,
s beszélni arról fogok csak,
mi könyvben megírt adat.

A féltés oly ostoba
gőz,amit a szív terem,
megtévesztő sejtelem,
mely agyrémet szül, noha
az ok jelentéktelen.

A szív ismert irigysége,
mely örök-elégedetlen,
ellenség zavarta béke,
lelkünk sűrű gyomnövénye,
mely szinte kitéphetetlen.

Bodorrózsa a fű között,
nyílvesszőket szülő tegez,
álcás árulás, mely körött
ellenséges had hömpölyög,
ezer gyanú tömlöce ez.

Bélyeg, melynek foltja piszkát
nem lehet lemosni többé,
hashajtó, mely öl, ha isszák,
tűzvész lángja, mit dühödtté
ingerelnek pici szikrák.

Forrása a gyűlöletnek
medre visszás áramoknak,
ing, mit bogáncsból szövettek,
elvakulása a szemnek,
odvasodása a fognak.

Veszedelmes, fene dúvad,
mely szívünkben őrzi vackát;
hajlék, ámbár sírva lakják,
s úrnőjének, a gyanúnak
szolgálója az igazság.

Romlott étel – kész gyomorbaj -,
mit csak orvos enni tilthat,
gúnyvers, mit Rómában írtak,
elvetemült házi tolvaj,
őrlő szúja jonhainknak.

Egy jámbor úr, betegen
immár, így beszélt e kórról:
„Szerelem féltést terem.”
„Bizalom a  szerelem
tápja.” Így felelt a doktor.

Szerelem se, gyűlölet se,
adja meg a maga nyitját,
nagyon is rejtőzik inkább:
nem rózsabimbó, se lepke,
se nem eszik, se nem isszák.

De hogyha ön ennyivel
be nem éri, kedvesem,
rájön: nem”igen”, se „nem”,
föl se lelhető, mivel
csak egy példányban terem.

Ádám se tudta nevét, és
nincsen színe, sem fonákja;
de, hogy mégis megtalálja,
hölgye, ott terem a féltés,
hova önnek lép a lába.

Ford.: Kálnoky László

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Garcilaso de la Vega (1501-1536): Gyanúk, melyek borús képzeletemben




Gyanúk, melyek borús képzeletemben
lappangva eszem ellen hadba szálltok,
és éjjel-nappal dúl garázdaságtok
durva kézzel e szomorú kebelben,

lankad már ellenállásom s a lelkem
maradék ereje; ha leigáztok,
megadom magam kimerülve, s bánt, hogy
makacsságtokkal szembeszállni mertem.

Hurcoljatok a félelmes vidékre,
hol, hogy halálom szobráról ne tudjak,
lehunyt szemmel voltam csupán, ha voltam.

Leteszem a fegyvert, a nyomorultnak
tiltva van, hogy magát dacolva védje;
kötözzetek szekeretekre holtan.

Ford.: Kálnoky László

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Cristóbal de Castillejo (1491-1556): Hívogató




Jöjj, ügyeld a nyájam,
csók a díja, szép legény!
Vagy ha nem, csókolj te meg,
s a tiéd is őrzöm én.

E cserén, Gil, mit ajánlok,
nem veszíthetsz rajta rútul:
kár, hogy annyira szabódol,
pedig úgy kezedre járok;
soha párját nem találod,
túltesz ez akárkién!
- Ám ha nem, csókolj te meg,
s a tiéd is őrzöm én.

E csekély gondért cserébe
szinte ingyen elnyered te,
mit nem adnék senkinek se,
csak ha jutalmul ígérve,
s nyáj, mely csókommal felérne,
nem legel a rét füvén!
- Ám ha nem, jöjj, add te meg,
s a tiéd is őrzöm én!

Csöppet sem fontos nekem,
hogy megadjam e kegyet…
de oly furcsán bizsereg
szívemen a szerelem.

Tőlem hányan esdekelnék,
mit a szívem tőled esd,
s ha elérnék nálam ezt,
áldanák a sors kegyelmét!
Vedd, mit annyi áhítoz még,
s hajts szavamra, légy serény,
vagy te szólíts engemet,
s a tiéd is őrzöm én.

Ám ha mégis, Gil, az érne,
hogy az ajkad csókra lomha,
s többet adsz a nyugalomra,
mint az élvek gyönyörére,
én, kedved keresni véle,
vállalom hát könnyedén,
hogy te csókolsz engemet,
s a tiéd is őrzöm én.

Szorgosabb  leszek ezerszer
nálad, s nem lesz túl nehéz,
hisz ha van elismerés,
győzi munkáját az ember.
Majd csak elbírok szívemmel,
majd csak elcsitul szegény,
csak te csókolj engemet,
s a tiéd is őrzöm én.

Ford.: Molnár Imre

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Juan de Timoneda (1490-1583): Nem, nem alszom egymagam!




Mert az idő száll fölöttem:
eztán, anyám asszonyom,
nem, nem alszom egymagam!

Most virágzom ékesen!
Magam ellen való vétek,
hogyha hervadozva élek,
úgy pazallom életem.
Eztán nem fecsérelem!
Nem beszélek oktalan:
nem, nem alszom egymagam!

Már tudom, ki jár utánam,
már tudom,ki áhítoz rám.
Szép a termetem s az orcám,
ó, hogy virulnék az ágyban!
Van-e híjjam! Mi hibám van?
Mond meg, anyám, hogyha van!
Nem, nem alszom egymagam!

Nem vagyok mulatt, se néger,
szép vagyok s legényt kívánok.
Lány vagyok, mint a virágok,
ékes, mint egy ezüst ékszer.
Templomjáró aszott némber
háljon csak magányosan!
Nem, nem alszom egymagam!

Szép vagyok ám levetkezve!
Minden porcikám hibátlan.
Karom, lábam, nyakam, vállam
ugyan ékesre teremtve!
Éji rémítő neszekre
forgolódom úntalan.
Nem, nem alszom egymagam!

Van-e, aki nem fél éjjel,
hosszú éjjel, egymagában?
Bezzeg vígan van az ágyban
mindenlány a kedvesével.
Megfér vele békességgel,
nem riad fel úntalan.
Nem, nem alszom egymagam!

Ford.: Rab Zsuzsa

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Pedro Manuel Ximénez de Urrea (1486-1535): Népdal



Zaragozába megyek,
anyám, én majd özvegyen.

Ott az özvegy élte renyhe,
úgy nem élhet férjes egy se,
vendég látogatja rendre,
bíznak benne szívesen.

Látogatják és becézik,
csak becézik és segélik,
csak segélik és regélik,
jól tudom, hogyan megyen.

Zaragozán víg az özvegy,
jobban asszony, lán sem örvend
s száz ügyecskét szöszmötölhet
bárkivel, már ismerem.

Anyám, ott e nőszemélyek
édes bájukból megélnek,
annak száz gyönyört kimérnek,
aki övék teljesen.

Ó csak látnám férjuramnak
végét, hogy mindjárt utazzak,
ott, tudom, érzéssel adnak
örömöt s csókot nekem!

Még sokáig hogyha húzza,
hajlok óriási búra,
s mert ily jólét nógat útra,
életét is elveszem.

Ford: Viola József

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Juan Boscán (1490-1542): Hagyjál, ó hóhér gondolat, magamra




Hagyjál, ó hóhér gondolat, magamra!
Elég gyalázat elég kínja éget.
Ha ennyi bajmúltán is élve élek,
új csapdákon törnöd fejed mi haszna?

A fürge szív magát bénán megadta,
a fájdalom lábához hullt a lélek;
szoros szabály és szigorú ítélet,
hogy sok örömnek sok baj a jutalma.

Szerelem, jósors és halál, e három
hurcol órák ösvényén véghelyemre,
és úgy igaz, megérkezem maholnap.

Kímélj balsors, és roskadozva látom
szemem elhagyott lépteimre vetve
kénköves útját e poros pokolnak!

Ford.: Orbán Ottó

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Juan del Encina (1468-1529): Hogyha nem jössz




Hogyha nem jössz, meg kell halnom,
én rabtartóm,
hogyha nem jössz, meg kell halnom.

Bízom sebes lépteidben,
hogy életem ne veszítsem,
hiszen a hit veszve nincsen.

Én rabtartóm,
hogyha nem jössz, meg kell halnom.

Késedelmed, jól tudod te,
csüggedést olt a szívembe,
jöjj és reménységem töltsd be.

Én rabtartóm,
hogyha nem jössz, meg kell halnom.

Végy ki rabságomból végre,
hogy ne jussak gyötrődésre,
késedelmed elítélne.

Én rabtartóm,
hogyha nem jössz, meg kell halnom.

Mikor láttál első ízben,
nem győztem s győztél felettem,
rabul ejtettél, eressz el.

Én rabtartóm,
hogyha nem jössz, meg kell halnom.

Szabadító kulcsod légyen
mindörökre ékességem,
hogy ne felejtsek, ha nézem.

Én rabtartóm,
hogyha nem jössz, meg kell halnom.

Míg csak tündököl világod,
megteszem a kívánságod,
ha könyörülsz rajtam, áldott.

Én rabtartóm,
hogyha nem jössz, meg kell halnom.

Ford.: Weöres Sándor

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.

Gil Vicente (1465-1536): Most virít ki




Most virít ki kertben a rózsa:
oda megyek el,
meglesem a csalogányt,
hogyan énekel.

Szép lány megy a folyópartra,
citrom érik, leszakasztja,
oda megyek el,
meglesem a csalogányt,
hogyan énekel.

Citrom érik, leszakasztja,
kedvesének odaadja,
oda megyek el,
meglesem a csalogányt,
hogyan énekel.

Kedvesének odaadja,
háncskalapját telerakja,
oda megyek el,
meglesem a csalogányt,
hogyan énekel.

Ford.: Nagy László

Forrás: Más fény nem kell nekem. Spanyol szerelmes versek. Magyar Helikon 1978.