Pákh Albert: Jókai Mór

Jókai Mór…

Talán elég is volna ennyit mondani s azután szépen aláírni a rövid, de velős életrajz alá szerzői nevemet?

Vagy nem bizonyos-e, hogy e név puszta megemlítésében több ékesen-szólás lappang, mint a legcikornyásabb ismertetésben, mellyel kevéssé érdekes egyéniségek bemutatásánál itt-ott kedveskednek a lapok olvasóiknak?

A Vasárnapi Ujság közönsége előtt szólok. S van-e név, mellyel e közönség gyakrabban és örömestebb találkozik, mint Jókai Móré? Van-e a lapnak sok jeles munkása között, kinek tisztább szellemi élveket köszönhetne, ki kedvesebben, meghatóbban tudna szívéhez szólani, ki elragadó költészetével és mindig növekedő szellemerejével magasabban emelte fel lelkeinket, ki annyiszor vigasztalta meg az élet küzdéseiben ellankadtakat, annyiszor vidította  fel a szomorgókat, s villanyozta fel az egykedvűeket? Van-e, ki oly ellenállhatatlan bájjal mutatta volna meg a haza és nemzet iránti szeretet bűvös-bájos hatalmát, mint Jókai Mór? Van-e e lapnak oly száma, melyben nevére vagy keze munkájára ne találnánk? – Jókai Mór e lap főmunkatársa. Ez arckép az, melynek eredetijével naponkint van alkalmam találkozni. S azért némi családi ünnepünk a mai nap.

Ez időt választottam, mert éppen e napokban van lapunk első megjelenésének negyedik évfordulója. Engedjétek meg annak, aki képtárt rendez, hogy azon sok jeles közé, kiknek képeivel gyűjteményét gazdagítja, néha saját háza tagjának, egy barátjának,t estvérének arcképét is felfüggeszthesse.

De ő nemcsak a mi házunké – ő nemcsak azt cselekedte, amit e lapok közönsége ismer és szeret, neki vannak egyéb nagyobb érdemei, ő azon igen kevés magyar író között az első helyen áll, kiket hazánk határain kívül is ismernek, kik az európai irodalom felszínére emelkedtek.

S akik az írót eléggé ismerik, szeretnének az embernek is szemébe nézni. - -  Azért nem használ semmi csűrés-csavarás, maradjunk a szokott kerékvágásban s – mondjuk el Jókairól is a szükséges életírási adatokat.

Jókai most 32 éves ember, erős, ép férfi, kin első pillanatra meglátszik, hogy a munkától nem ijed meg, s hogy bármi bámulatos munkásságot fejtett ki már eddig is, alkalmasint csak ezután fog még amúgy Isten igazában hozzálátni a dologhoz. Született Komáromban, hol atyja ügyvéd s táblabíró volt. Tanult a komáromi, pápai s kecskeméti ref. iskolákban. Később kifejlett írói szenvedélyének jeleit már e korszakában is adta, s még gyermek volt, midőn valamelyik pesti lapban kiadták kisebb munkáit. Sokat foglalkozott ez időben versírással is, de legkedvencebb foglalkozása fiatal éveiben a festészet volt. Erre készült ő egész lélekkel s még igen jól emlékszem, hogy midőn ezelőtt 12-13 évvel Pestre kerültünk, Petőfi úgy ismertetett meg engem Jókaival, mint egy nagy reményű festővel, aminek bizonyításául boldogult barátunk gyakran mutogatta azt a híven őrzött arcképet is, mely kék quäkkerben őt ábrázolta, s melyet neki emlékül az ő legkedvesebb barátja, Jókai festett. Igen sajnálom, hogy e kép nincs meg, már csak azért is, mert az bizonyosan nagy mulatságára szolgálna most Kakas Mártonnak.

Iskolái végeztével 1845-ben Pestre jött, hol írói hajlama s munkássága,melynek már addig is adá kisebb-nagyobb jeleit, határozottan kifejlett. Tagadhatatlanul nagy befolyással volt reá szoros barátsága Petőfivel, de e befolyás kölcsönös volt. Tanúja voltam e szép, nemes viszonynak s azok a jó régi idők, az ő fellengző reményeikkel, kitörülhetetlenül vannak emlékembe vésve. Jókai első novellái, melyek az életképekben s később külön is megjelentek, éppen oly meglepőleg hatottak az olvasó közönségre, mint Petőfi versei. Mindkettőből első pillanatra kiolvasták a mélyebbre látók, hogy itt nem mindennapi szellemekkel van találkozásuk. Most jól esik e visszapillantás. Alig múlt el egy évtized s az azalatt fölmerült csalódások tengerében vigaszul szolgált, s valósult remények e két mentő csolnakát megpillantani.

Jókai 22 éves volt, midőn 1847-ben az akkor legolvasottabb szépirodalmi lap, az „Életképek” szerkesztője lett. Egy év múlva sok más vállalattal együtt, e kedvelt lap is megszűnt. Ez időbe esnek életének legszebb, legboldogítóbb napjai. Ekkor vette nőül forró szenvedélye tárgyát, a Nemzeti Színház egyik legünnepeltebb hölgyét, Laborfalvi Rózát. És itt is tisztán fénylik szerencsecsillaga. Mert aki évek múlta tanúja lehet e kölcsönös boldogító viszonynak, kénytelen elhinni, hogy a házasságok csakugyan égben köttetnek.

1849-ben Jókai Debrecenben merült fel ismét, mint az akkor közkedvességben részesült „Esti lapok” szerkesztője, mely lap különösen Jókainak egyik erős oldala, a humor és igaz magyar elmésségben tűnt ki. Néhány évi szünet állott be, mely Jókait távol tartá az irodalomtól. Elvonultságát folytonos tanulmányokra szentelé. 1850-ben végre visszatért Pestre, hol egy darabig Sajó álnév alatt kezdte meg újra félbenszakasztott pályáját. Majd ismét fölvette saját nevét s ez időtől fogva fejté ki azon roppant munkásságot, melyhez foghatót egy ember részéről irodalmunkban soha nem tapasztaltunk s a külföldön is a szerencse csak kevés kegyenceinek engedett. Ekkor szerkeszté néhány évig a gr. Festetics Leó által kiadott „Délibáb” című szépirodalmi lapot is. A közönség örvendetes megdöbbenéssel látá a Pazar fényt, melyet visszatérő kedvence maga körül s egyúttal reá is árasztott s ha voltak talán, kik aggódva tekinték az üdítő forrás bő ömlését, félve annak véletlen kiapadásától, az idő mindinkább oszlatta aggodalmaikat. E termékenység nem volt mesterkélt, hanem természetes erőkifolyás, mely folytonos mívelés és ápolás által mindig új tápot s állandóságot nyert. Jókai maga mondja s bebizonyult másokon is, hogy minél többet dolgozik, annál többet dolgozhatik.

Művei el vannak terjedve palotákban s kunyhókban; alig lesz magyar olvasó, ki egy vagy más lelki élvezetre ne emlékeznék, mit azoknak köszönhet. Hadd álljon itt az egész jegyzék, az ő munkásságának eddigi bámulatos eredménye, mely között megannyi jó ismerőst fog találni a szíves olvasó.

Jókai eddig megjelent munkái:

    1.  Hétköznapok 2 kötet, 1846.
2.  Vadon virágai 2 kötet, második kiadás. 1852.
3.    Csataképek 2 köt. 1850.
4.    A bujdosó naplója. 1850.
5.     Hangok vihar után 2 köt. 1850.
6.    Erdély aranykora 2 köt. 1851.
7.     A két szarvú ember. 1852.
8.    Török világ Magyarországon 3. kötet 1853.
9.    Egy magyar Nábob 4 köt. 1853.
10.  Halil patrona 2 köt. 1853.
11.  A magyar nemzet története. 1854.
12.  Janicsárok végnapjai 3 köt. 1854.
13.  Kárpáti Zoltán 4 kötet. 1854.
14.  Erdélyi képek 2 köt. 1854.
15.   A magyar előidőkből 2 köt. 1855.
16.  Véres könyv 3 köt. 1855.
17.   A magyar nép adomái. 1856.
18.  Tarka élet 2 köt. 1855-56.
19.  Délvirágok 2 köt. 1856.
20.  Árnyképek 2 köt. 1856.
21.  A régi jó táblabírák 4 köt. 1856.
22.  Szomorú napok 2 köt. 1856.
23.  Oceania. 1856.
24.  Népvilág 2 köt.
25.  Regék.
26.  Legvitézebb huszár (Vasárnapi könyvtár 1856)
27.  Elátkozott család 4 köt. (most foly a „P.N.”-ban.) – Ezek J.M. elbeszélő művei.

Újabb időkben írt nevezetesb színművei, melyek mindig nagy hatással adatnak színpadunkon: „A hulla férje; Dalma; Manlius Sinister; Könyves Kálmán.” A drámai tér az, melyben véleményem szerint Jókaitól még ezután várhatunk szép eredményeket. Hivatását eddig is bebizonyítá, de a dráma az, mely kiválólag megkívánja a nagyobb élettapasztalást, tanulmányt és gyakorlottságot. Ezt tanúsítják a világ legnagyobb drámaíróinak példái. A legnehezebb, de talán legszebb s legjutalmazóbb pálya.

Jókai újabb vállalata más egyebeken kívül a „Nagy Tükör.” – Német nyelven számtalan műve jelent meg s folyvást jelen meg fordításban Pesten, Svájcban, Lipcsében, Bécsben, Zágrábban, Temesvárott, stb. Néhány műve megjelent francia nyelven is és Stuart Mária grófné angol nyelven adott ki tőle két kötet novellát. Londonban „Hungarian Sketches” (magyar vázlatok) cím alatt.

Ennyit mutat fel Jókai szorgalma e mai napig – s amellett jót nem állhatunk, hogy egyet-mást a tárgyak halmazából ki nem feledénk.

A sors tehát másképp intézkedett Jókai jövőjéről. Nem volt belőle sem versíró, sem festő; de e tárgyakkal foglalkozása bizonyosan nagy befolyással volt, hogy azzá legyen, amit most tisztelünk és szeretünk benne, hogy teljesen bírja azt a gyönyörű hangzatos nyelvet, melynek párját hiába keresnők, s hogy gyönyörködjünk az ő képzelete kifogyhatatlanságában és azon ragyogó színpompában, melyet most az egyszerű betűk segélyével varázsol elénk.

Isten is munkára fizet. Azon fényes állás kivívása, melyet most foglal el Jókai irodalmunkban, nem járt küzdés, fáradság nélkül.  Az ő munkássága példabeszéddé vált. Nála a munka életszükség, elfojthatlan szenvedély s élvezet egyszersmind s akkor érzi magát legjobban, midőn naponként 10-12 s néha több órát is tölthet íróasztalánál, írva egy nap sokszor a legkülönneműbb dolgokat, hol dráma, hol regény, hol novella folytatását, hol egyik, hol másik lapnak szánt majd komoly, majd tréfás cikkeit, amellett olvasva, tanulmányozva s készleteket gyűjtve folytonosan, szünet nélkül. De mint is volna másképp lehetséges, hogy egy korabeli ember, alig tíz év leforgása alatt közel 60 kötetet írjon össze oly művekből,melyek irodalmunknak valódi díszére válnak, s melyeket folyvást keresve keresnek a külföld irodalmai számára is.

De azért ő nem valami mogorva szobatudós, ki az élet ingereinek egészen hátat fordított. Ellenkezőleg, derült életnézeteit, vidám kedélyét a munka csak neveli. Időt talál minden nemesebb élvre, mit családi kör, barátság, társasági élet s a természet nyújt, s ha ez élvekbe belefáradt, ha pihenni vágy, visszavonul íróasztalához, belemerül eszményei világába, mely enyhet, vigaszt s új erőt nyújt, és – dolgozik.

A varázs, melyet Jókai a magyar közönségre gyakorol, abban áll, hogy ő teljesen a mienk, a mi csontunk és vérünk, ez áldott földnek gazdag termése. Valahányszor megszólal, érezzük, hogy örömünknek, fájdalmunknak igazi hangján szól, hogy kezében a mindenható kulcs az ő gazdag kedélye, mely szívünk zárait ellenállhatatlanul megnyitja. És van Jókainak egy talizmánja, mely művészi hivatottságának csalhatatlan bizonyítványa. Bizonyos léleknemesség, melyet minden, még legcsekélyebb dolgozatában is mindenkor feltalálunk. Ám fedezzen fel műveiben bármi nagyobb, vagy kisebb hibákat az avatott kritika; de aljas vagy nemtelen gondolatot nem fog találni azokban soha. Ez az, amit a finomabb lelkűek önkéntelenül kiéreznek s ami különösen nőolvasók előtt műveinek hitelét örök időkre biztosítja.

Örvendhetünk Jókainak, ki azon korban, midőn mások még csak a kezdetnél vannak, munkásságának máris oly bámulatos eredményeit tudja fölmutatni. Örvendjünk a még fényesebb jövőnek, melyhez Jókai testi-lelki épségénél a kifáradni nem tudó szorgalmánál fogva reményünk lehet.

S örvendjünk annak, ami minket legközelebbről illet, hogy Jókai ezentúl is hűséges dolgozótársa marad a Vasárnapi Ujságnak!

Forrás: Vasárnapi Ujság 4. évf. 10. sz. (1857. márczius 8.)