Kemény Zsigmond
Erdélyi arisztokratacsaládban született, de a
bárói ranghoz kevés vagyon tartozott: már apja is szegényebb sorsú volt, ám
fiára még nehezebb élet várt. 1823-ban Kemény Sámuel meghal, s első
házasságából született gyermekei per alá veszik az örökséget, az özvegy és
gyermekei megélhetését veszélyeztetve. Szerencsére a nagyenyedi kollégiumban
alapítványi jogon hely illeti a tanulni vágyó Keményeket, s így Zsigmond
beiratkozhat a nagy múltú intézetbe, melynek akkor kitűnő tanárai közt ott volt
Köteles Sámuel és Szász Károly is. 1834-ig irodalmat és jogot tanul, aztán
bekapcsolódik az erdélyi országgyűlés előkészületi munkáiba. Az országgyűlés idején,
Kolozsváron részt vesz mind a politikai, mind a társasági életben. Szoros
kapcsolatba kerül Wesselényi Miklóssal, Weér Farkassal, Kovács Lajossal.
Kitetszik, hogy műveltsége, politikai éleslátása, vitakészsége a legjobbakkal
áll egy sorban, de nyilvános szereplésre alkalmatlan: előnytelen kiállása,
lámpaláza, hebegő beszédmódja miatt háttérben kell maradnia.
1835. február 6-án katonasággal oszlatják fel az
országgyűlést, Wesselényit más ellenzéki politikusokkal együtt bíróság elé
állítják. Kemény sietve Kapudra, édesanyja birtokára utazik, ahol jogi és
történelmi stúdiumokba temetkezik. Két év múlva, a politikai feszültség
enyhültével Marosvásárhelyen vállal állást, és megjelenteti első cikkét a
Nemzetközi Társalkodóban (Gondolatok és
két levél a bajviadalról).
1838-ban Kolozsvárra költözik, mert
főkormányszéki írnoknak nevezik ki, egy év múlva Bécsbe megy, ahol főleg orvosi
tanulmányokat folytat, és a német romantika alkotásaival ismerkedik meg.
1840-ben visszatér Kolozsvárra, a megpezsdülő szellemi élet egyik vezéralakja
lesz: az újabb országgyűlési előkészületeket szervezi, Kovács Lajossal az
oldalán átveszi az Erdélyi Híradó szerkesztését, átalakítja a lapot,
meghonosítva a vezércikk műfaját, amelyet maga is nagy tökéllyel gyakorol.